Végre egy jó ügy! Szeretek jó ügyekért dolgozni. Lehetőleg JÓ NAGY legyen, majdnem reménytelen. 😊

Júniusban felbolydult a lelki egészséggel foglalkozó, tucatnyi, különböző képzettségű szakemberek közössége, és összefogott egy jó ügy érdekében.

Az apropó az volt, hogy az új egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a prevencióra, vagyis az egészség megőrzésére több figyelmet – és remélhetőleg pénzt – kell fordítani. És ami a legfontosabb: beleértette a LELKI egészséget is!

Éppen ideje volt, mert Magyarország lakosai igen-igen rosszul állnak ebben.

Adatok az Egyensúly Intézet szakpolitikai javaslatából

Az Európai Union belül Magyarországon a harmadik legmagasabb az öngyilkosságok lakosságarányos száma. A rendszeres iskolai bántalmazásnak kitett tanulók aránya, valamint az elmagányosodás is nálunk az egyik legmagasabb az Európai Unióban. Álljon itt néhány megdöbbentő és egyben cselekvésre buzdító szám:

Sajnos, ezek a számok a mentálhigiénés ellátás hiányosságait is jelzik! Rossz a rendszer, kevés az edukáció, és miközben a pszichológusoknál sorban állnak (ez a jobbik eset, ha valaki segítséget kér), sok-sok szakember kihasználatlan, mert nincs benne az állami ellátórendszerben, vagy egyszerűen nem tudnak róluk. (Sajnos, a nemzetközi felmérésekből az is kiderült, hogy nálunk a legerősebb befolyásoló tényező a megélhetés, a gazdasági helyzet – anélkül, hogy ezen nem javítanak, nem lesz jobb a lakosság mentális egészsége.)

Akit esetleg nem a szakemberek számai érdekelnek: nézzen körül, hogyan kommunikálnak az emberek egymással. Mennyi feszültség, düh zúdul ártatlanokra (például egy Facebook poszt alá), mennyi kirekesztő előítélet, mennyi valóságtagadó vélemény, mennyi zárt, tanulni nem akaró gondolkodás… Ezek mind azt jelzik, hogy az emberek lelkileg NINCSENEK JÓL, nem egészségesek. (És nem is tudják, hogy tulajdonképpen ez a bajuk…)

Mi a cél, az ügy, amiért dolgozunk?

Az Egyensúly Intézet javaslatának címe: Hogyan legyünk boldogabbak? Ez lenne a cél.

Nekünk, mentálhigiénés szakembereknek most az a célunk, hogy együttműködve minden kollégával, olyan beavatkozásokra tegyünk javaslatot, amik azt segítik, hogy minél kevesebb magyar jusson el a teljes összeomlásig, a szerhasználatig, az öngyilkosságig, a krízishelyzetig vagy a pszichiátriai osztályig.

Ennek érdekében, a legsúlyosabb allapotok kezelése mellett, a korai megelőzést, a hozzáférhetőséget és a fokozatos, szükségletekre épülő ellátást szeretnénk a középpontba állítani. Azon segíteni, amiben mi tudunk munkát, felelősséget vállalni – a szegénységet sajnos nem tudjuk megszüntetni. De várni sem akarunk…

Mit teszünk?

Június 30-án, dr. Unoka Zsolt pszichiáter felhívására összegyűlt mintegy 500 szakember, és előre meghatározott, konkrét kérdések mentén átbeszéltek egy-egy témát, hogy közös állásfoglalást és javaslatokat dolgozzanak ki a döntéshozók számára. Az, hogy ennyien megmozdultak, jelzik, hogy a szakemberek pontosan érzik a problémákat, és tenni szeretnének.

Mi, a Magyar Mentálhigiénés Hálózat tagjai igyekszünk gyorsan megvalósítható javaslatokat adni, és magunkat ajánlani munkára – mint nem látható, nem kihasznált szakembergárda. 😊Összegyűjtöttük a javaslatainkat, részt vettünk a konferencián, bedobtuk a közösbe.

Én szeretném, ha a velünk való konzultáció lenne az egészségügyi alapellátásban az első lépés. Hozzánk fordulhatna, aki nem érzi jól magát a bőrében, valami zavarja, szorong, veszteséget él át, állandóan negatív gondolatai vannak, magányosnak érzi magát, önértékelési problémái vannak, túl sok a stressz az életében, vagy nem tudja, mit lépjen, hogy megoldjon egy konfliktust. Alapszinten nem lenne szükséges sorba állni a túlterhelt pszichológusoknál. Én erre fogok javaslatot tenni.

„Van egy álmom.” Elképzelem, hogy a háziorvos, amikor betege arról panaszkodik, hogy nincs kivel megbeszélni a problémáit, amik aggasztják, nem gyógyszert ír fel, hanem átküldi a rendelő szomszéd szobájába, hogy beszélje meg velem… De jó lenne…

Van jó példa, amihez hasonlót jó lenne itthon is létrehozni: információkat adni, hogy egyrészt milyen problémák esetén érdemes „beszélgetős terápiákhoz” fordulni, másrészt ezek elérhetőségéről. Ilyesmi tájékoztatás is elkelne nálunk.

Mit teszek én?

Hogy minél többen tisztában legyenek ezzel, egy barátommal elkezdtünk beszélgetni a lelki problémákról. Szeretnénk megmutatni, hogy egészséges emberek természetes érzései is rongálhatják a mindennapokat, válhatnak komoly problémává, akár betegséggé is, ha valaki nem keres időben megoldást. A beszélgetések élőben a Facebookon hallgathatók meg, utólag egy  Youtube csatornán láthatók, érdemes feliratkozni.

Írtam is erről: https://bozsargabriella.hu/

arról is, hogyan történik: https://bozsargabriella.hu/szolgaltatasaim/mentalhigienes-segito-beszelgetes/