A longevity ártalmas kultusszá válik?

A longevity a hosszú, és egészséges élettartamot jelenti, amire törekednünk kellene. A mesterséges intelligencia szerint: „A modern orvostudományban és életmód-irányzatokban azonban nem csupán az évek számát jelenti, hanem azt is, hogy ezt az időt kiváló fizikai, mentális és szellemi egészségben, krónikus betegségek nélkül éljük le. A longevity szemlélet célja, hogy a kettő közötti különbséget a minimálisra csökkentse, azaz az öregedés ne járjon együtt hosszú évtizedekig tartó betegeskedéssel.

A hosszú és egészséges élet alappillérei:
  1. Prevenció: A betegségek megelőzése, genetikai szűrésekkel és korai diagnosztikával.
  2. Tudatos életmód: A megfelelő táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás, a pihentető alvás és a hatékony stresszkezelés.
  3. Orvosi és tudományos innovációk: A legújabb biotechnológiai vívmányok és a sejtszintű regeneráció alkalmazása.„

 

Ez így eddig egész jól hangzik. Jelenleg is nyomozok még, miért vált ki mégis bennem negatív érzéseket.

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy alapjában véve nagyon jó dolognak tartom, hogy rairányítjuk a figyelmet az egészségünk megőrzésére, és arra, hogy lehetőleg ne érkezzünk az időskorba sokféle krónikus betegséggel, amiket megelőzhetnénk. Ez a longevity mozgalom jó oldala.

Azt azonban nem szeretném, hogy ez szorongató, stresszt kiváltó, szinte fenyegető elvárássá alakuljon, lelki zavarokat okozva.

Minek?

Az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy végülis mi célból akarunk tovább élni?

Rendben, tegyük fel, elérjük, hogy jó sokáig élünk és aránylag egészségesen. Oké, és mivel töltjük ki a többlet éveket? Vannak hozzá céljaink, tudunk majd újabb és újabb motivációkat felébreszteni magunkban? Lesznek értelmet adó tevékenységeink? Tudunk majd bölcsebbé válni, személyiségünket fejleszteni? Még tovább, és még tovább?

Vagy önmagában az, hogy az egészségünket ápoljuk, kitölti majd a napi 24 órát? Tényleg ez az élet értelme? Avagy a longevity öncélú?

Nekem van egy olyan érzésem, hogy nemcsak a test, hanem néha a lélek is elfárad. Borzasztó lenne tovább élni, akár egészségesen, ha már nincs semmihez kedvem.

Meghatározó élményem volt Simone de Beauvoir Minden ember halandó című könyve. Egy önmagát halhatatlanná tevő ember több életet végigél, mindent kipróbál és megtesz, veszteségek egész sorát éli meg, világégéseket él túl, szeretne már meghalni, de nem tud. Számomra ez az egyik legnyomasztóbb kilátás…

Egyéni hátrányok

Jó, ha tudjuk, hogy a longevity kultusz mentális és pszichés kockázatokkal járhat. 
Egyrészt komoly szorongást szülhet, ha állandóan a fiziológiai paramétereinket méricskéljük, megszállottan „egészséges” étrendre hajtunk. Ez utóbbi komoly étkezési zavar is lehet, az anorexia és a bulímia mellett: ortorexiának hívják. Másrészt bármilyen apró kilengés bűntudatot kelt, önmagunk hibáztatásába, önértékelésünk romlásába torkollik. Szorongatóvá válhat, állandó stressz lehet az öregedés elleni harc fenntartása. Ezeknél rosszabb hatás aligha lehet egy idősődő ember számára. Mint tudjuk, a krónikus stressz = „harci állapot” testi betegségeket is okoz!
Ami az „egészséges étkezés”-t, vagy a kívánatos mozgást illeti, már az is stressz, hogy megtaláljuk a valódit (tudományosan megalapozottat), és a nekünk valót. A rengeteg valódi szakember és önjelölt, botcsinálta tanácsadó közül kinek higgyünk?
Biztos, hogy a mérési adatokra hajtsunk, ne a jó közérzetre? A szabályok szigorú betartására vagy önmagunk megfigyelésére hagyatkozzunk? A szervezetünk működése nagyon bonyolult és egyedi, biztos, hogy az általános tanácsok megfogadása jót fognak tenni? Ezer kérdés – a választási lehetőségek  zavara újabb stresszfaktor.

Társadalmi kérdések

Azt hiszem, az egész longevity kultusz onnan indult (és talán ez a fő mozgatórugója), hogy a társadalmak nem bírják már a sok egészségügyi költséget, amit a krónikus betegségek kezelése igényel. Erre aztán rácsatlakoztak a piaci szereplők, csodaszerek, bevatkozások és tanácsadások sorát kínálva. Minden jó szándékukat teljesen elfogadva, de ide tartoznak az ezt hirdető (a kultuszt erősítő) orvosok is. Végülis ők is a piacból élnek.

Milyen hátrányokat okozhat a longevity KULTUSZ?

Egyrészt nőni fog a szakadék a gazdagok és a szegények között: lesznek, akik megengedhetik maguknak a költséges terápiákat, csodaszereket, egészséges ételeket, edzőtermi bérleteket, stb.. És lesznek, akik alacsonyabb jövedelműek, ezért eleve rosszabb egészségi állapotban érkeznek az időskorba, és nem tudják kifizetni a „fiatalító” módszereket. Lesz egy mesterségesen fiatalon tartott „elit” az átlagemberek mellett.

Már most összeomlóban vannak a nyugdíjrendszerek – ha tovább élünk, ez plusz terheket fog jelenteni a társadalomnak, nem lehet majd fenntartani őket. Ha pedig nem mennek nyugdíjba a „fiatalos”, jó anyagi helyzetű idősek: a fiatalabb generációk nem, vagy nehezebben jutnak érvényesülési lehetőséghez. Már most látok erről vitákat, érzem a fiatalok, középkorúak felől jövő nyomást. Másrészt klassz dolog, ha a motivált, sok kompetenciával rendelkező idősek még dolgoznak, hozzájárulnak a közös jóhoz.

Olvastam egy könyvet, ami tulajdonképpen a szélsőségekig elvitt egészségkultuszról szól. Egy társadalomról, ahol gyakorlatilag büntetendő, ha valaki megbetegszik, vagy lazábban mer gondolkodni az egészségről. „A regény krimiszerű feszültséggel vizsgálja, mi történik, amikor a rend fontosabbá válik az igazságnál, az egészség nevében pedig a szabadság is feláldozhatóvá válik.”

 

Jó nagyon, ha törődünk az egészségünkkel, mindent megteszünk az életmódunkkal, amit lehet, de nem jó, ha lelki egészségünk látja kárát. Fontos élvezni a jelent is, a jó ételeket, a pihenést, lazulást, a kapcsolatokat – még ha néha ez utóbbi alkalmanként magával hozza az együtt elfogyasztott csülkös bablevest is. 🙂

Hallgassátok meg az egyensúlyról dr. Márky Ádámot, Magyarország első életmódorvosát, akitől én is tanultam.

 

 

Címkék: , , ,