
Tapasztalataim szerint alig van olyan ember, aki élete során ne bukott volna bele valamilyen életmódváltásba. Megvolt az elhatározás, nagy lendület az elején, majd közbejött ez-az, csökkent a lendület, maradtak a fogadkozások („ma nem, de holnaptól istenbizony”), és egyszer csak a felismerés: jé, abbahagytam!
Nem tudom, ki hogy van vele, de velem ez többször előfordult. De ahogy olvasom, hallom, sokaknál ez a sorsa az újévi vagy születésnapi fogadalmaknak.
Ezért vágtam bele az Életmód tanácsadó képzésbe – ami alapvető egészséggel kapcsolatos információk átadása mellett arra irányult, hogy hogyan lehet egy változtatást végigvinni, és hogyan lehet támogatni ebben másokat.
Életmód orvostan
Az életmódorvostan azzal foglalkozik, hogy milyen életmód tényezők játszanak szerepet krónikus betegségek kialakulásában, és hogyan lehet ezeket a folyamatokat lassítani, sőt, visszafordtani. Az emberiség nagy része – főleg a a fejlett, nyugati világban – egy csomó, életmódból fakadó krónikus betegségtől szenved: szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás stb.. És ma már a halálozás leggyakoribb okait ezek között kell keresni, nem a daganatos betegségeknél.
Ha az interneten keresgélünk, hogyan tudnánk lefogyni, egészségesebben enni, többet mozogni, erősebbé válni, jobban aludni, töménytelen egymásnak ellentmondó információval találkozunk. Ezek ráadásul időben is változnak, hol ez, hol az a diéta van kikiáltva egyedül üdvözítőnek, vagy éppen abszolút kerülendőnek. Én egyszer összenéztem, hogy különböző tulajdonságaimat és nyavalyáimat számba véve mit ehetnék, az eredmény a fényevés lett. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb jó tanács egyoldalú: vagy a diétára, vagy a mozgásra, vagy a stresszre irányul, de nem szól arról, hogy ezek mind összefüggnek, hatnak egymásra. A lélek problémáinak egészségre gyakorlott hatása meg teljesen ki van hagyva a képből: az érzelmi jóllét, kiegyensúlyozottság, a társas kapcsolatok jelentősége, a gondolkodásunk, hiedelmeink hatása a testünk működésére – és fordítva.
Az életmód orvostan szigorúan tudományos bizonyítékokon, megbízható klinikai kutatásokra alapozva alakította ki az életmódunk 6 pillérére vonatkozó ajánlásait, egészségünk megőrzése vagy visszaszerzése céljából.
Hogy jön ide a coaching?
Az életmód megváltoztatása azt jelenti, hogy SZOKÁSOKat hagyunk el, és ÚJ SZOKÁSokat építünk be az életünkbe. Ez pedig olyan viselkedésváltoztatás, ami nem könnyű, ezért tudományosan is vizsgálták, milyen feltételek kellenek hozzá, mivel lehet megkönnyíteni, milyen akadályok gátolják. Ezek részben külső akadályok (lehetőségek hiánya), de nagyrészt belső, gondolkodásbeli gátak. A rutin – ami tulajdonképpen tudatosság, gondolkodás, döntés nélkül végrehajtott cselekvés – nagy úr.
A szokások megváltoztatása azt jelenti, hogy nap mint nap, naponta többször, kis döntéseket hoznunk, hogy ezután valamit másképpen teszünk.
A coaching támogatás abban segít, hogy ezeket a döntéseket meghozzuk, megmaradjon a motivációnk, kitartsunk elhatározásunk mellett. A coach beszámoltat, számonkér (ez igazoltan növeli a változás esélyét), lelkileg támogat, konkrét ismereteket, javaslatokat, változást könnyítő tippeket ad, biztat, megünnepli a sikereket.
Ha coach támogatásával vág bele valaki az életmódváltásba, növeli az esélyt, hogy a kezdeti lendület után törvényszerűen megérkező csalódás ne állítsa meg az elhatározott változtatásokat.
Kategória: Életmód tanácsadás és coaching