Ahogy idősödünk, megváltozik, hogyan tekint ránk a társadalom, a munkahelyünk, a családunk. Szembe találkozunk az „ageizmus” jelenségével, vagyis sztereotípiákkal, előítéletekkel. Egy kalap alá vonnak minket minden öreggel, és anélkül, hogy ismernének, mindenféle – általában negatív, hátrányos – tulajdonsággal ruháznak fel.

Helyünk a társadalomban

Kit tekint a társadalom öregnek? Az „öregség” fogalmának többféle meghatározása létezik, biológiai, társadalmi, szociológiai, pszichológiai szempontok alapján. Hivatalosan a WHO szerint öregedő az, aki 65–74 éves, öreg az, aki 75–90 éves. Az egyén szempontjából meghatározó, hogyan hat saját megélésére a társadalmi nyomás, hogyan éli meg saját családi és munkahelyi környezetének elvárásait, hogyan tud mégis saját módján öregedni. Ezért kell a társadalmi hatásokról beszélnünk.

Szociális életkorunkról érdemes kicsit többet gondolkodni, mert nagyon fontos meghatározója annak, hogy hogyan öregszünk. A társadalom normákat állít fel arra nézve, milyennek kell lennie, mit kell csinálnia az embereknek életkor és nem szerint. Az idők folyamán az öregeknek különböző társadalmi szerepek jutottak, a megbecsült „vének tanácsától” a tényleges elpusztításig.

A társadalom időskorról alkotott képe és annak egyéni megélései között jelentős különbségek vannak. A társadalomtudományok, elsősorban a demográfiai mutatók alapján az időskorúakat egyértelműen problémás társadalmi rétegként, gondozásra, eltartásra szoruló, inaktív, improduktív csoportként jelenítik meg.

Természetesen nem kell, hogy személyes gondolkodásunkat magunkról, életkorunk megélését a társadalmi normák szabják meg. Felül tudjuk írni társadalmi státuszunkat. Nem a korunkat kell megtagadni, hanem a hozzá tapadó előítéleteket.

Helyünk a családban

Az idősek családban betöltött szerepe erősen kultúrafüggő. Vannak társadalmak, ahol az idősek a család szerves részei – nem különítik el őket, nem tekintik ápolásra szoruló eltartottnak. Megvan a szerepük, feladatuk a családi munkamegosztásban, együtt élnek a generációk, tisztelik és szeretik őket. Életszemléletük pozitív, bölcsességüket a család kamatoztatja.

Ugyanakkor a nyugati fejlett társadalmakban, ahol az információkhoz gyorsan hozzá lehet férni, a család idősebb tagjainak tudása, tapasztalata, az, hogy az életet tágabb perspektívából látják, már nem annyira jelentős. Életbölcsességük komoly erőforrás lehetne a velük élő fiatalabbaknak, de ezek hasznosítása azért is nehezebb, mert a generációk többnyire külön élnek.

A nyugdíjas helye a családban

A nyugdíjba vonulás alapvetően megváltoztatja a családi dinamikát. A munkás évek életmódjához hozzátartozott, hogy a családtagok (vagy a házaspár) alig néhány órát töltöttek együtt otthon. Ha ez hirtelen jelentősen megváltozik, több együtt töltött időre kényszerülnek esetleg egy szűk térben, komoly feszültségek keletkezhetnek. Kulcsfontosságú, hogy a változásokat a család együtt tervezze meg és készítse elő. A család összes tagjának más-más víziója lehet arról, hogy a nyugdíjba menőnek mivel kellene töltenie a szabadidejét, hogyan kellene élnie.

Idősek a munkahelyen

A munka világát ma az jellemzi, hogy nem, vagy nemcsak a testi adottságainkra van szükség a munkahelyi helytálláshoz, hanem a kognitív képességeinkre – például a tanulni tudásunkra –, a digitális kompetenciákra, a változásokhoz való gyors alkalmazkodásra is. A munkahelyeken pedig felüti fejét az a hiedelem, hogy az idősebb munkatársak mindezekre már nem képesek, tehát nem tudnak lépést tartani a versenyben – annak ellenére, hogy ez természetesen nagyon egyedi, egyáltalán nem jellemző minden idősre. Ez a nyomásgyakorlás mindenesetre kihat arra, hogy nyugdíjba vonulás előtt néhány évvel az emberek zöme túlterhelt, kiégett, és a nyugdíjas évektől a pihenést, feltöltődést várja.

Ugyanakkor, mivel a digitális kompetencia lassan mindenkinek rendelkezésére áll, remélhetőleg egyre inkább felértékelődhetnek azok a készségek, amik az idősebbek erősségei: a bölcsesség, ami magában foglalja a rendszerlátást, a gyors lényegkiemelést, a megoldókészséget nehéz helyzetekben, azt, hogy képesek jelentős mennyiségű információt gyorsan szintetizálni, és mivel sok mindent átéltek már, egy-egy problémára többféle megoldást is tudnak, jobb az ítélőképességük. Tehát olyan kompetenciáik vannak, amik kiegészíthetik a fiatalok készségeit, gyors tempóját, újfajta technológiai tudását.

Részlet hamarosan megjelenő Öregedni tudni kell című könyvemből.