A nyugdíjas életformára váltás nagy hatással van a családi kapcsolatokra is. Bár a párok sokszor együtt tervezgetik, hogy milyen jó lesz együtt nyugdíjasnak lenni, gyakran csalódás éri őket. Jó néhányan előre gondoskodnak pénzügyi helyzetükről, de nem gondolnak a – legtöbbször váratlan – pszichológiai hatásokra.

A napi rutin változása

Nem mindig könnyű alkalmazkodni a megváltozott életstílushoz: a napi rutin felborulásához, a sokkal több együtt töltött időhöz. A pároknak eltérő elképzelésük lehet arról, hogy nyugdíjasként ki mivel szeretné tölteni a közös időt. És egyáltalán, mennyit közösen és mennyit külön.

Érdekes élethelyzet alakulhat ki, ha például a férjnek nyugdíjas koráig nem volt otthon személyes tere, ami addig nem jelentett gondot, mert a munkahelyén volt helye (irodája, asztala), bármekkora is. Amikor azonban már odahaza tölti a napjait, személyes tér híján rosszul érezheti magát: nincs egy hely, ami csak az övé.

De felmerülhet a ház körüli feladatok megosztása is. Vagy ezután is csak az végezze a különböző házimunkákat, aki eddig? Keletkezhet feszültség abból is, ha a nyugdíjas férj segíteni akar, miközben ott „lábatlankodik”, de abból is, ha továbbra is elvárja a kiszolgálást.

Sok nyugdíjas dolgozik részmunkaidőben tovább, ilyenkor meg kell osztania energiáit a munka és a család körüli teendők között – ahol talán többet várnának el tőle, mint eddig.

Az előbb felsorolt szituációkról jó, ha előre beszélnek, és így talán nem úgy érkeznek a nyugdíjas létbe, hogy fejben különböző filmet néznek róla.

Elveszített szerepek

Vannak azonban nehezebb kérdéskörök, amikre nem biztos, hogy gondolnak a párok. A nyugdíjba vonulással megváltoznak a családban betöltött helyek is. Lehet, hogy az eddigi eltartóból egyszerűen nyugdíjas lesz, így „kiegyenlítődnek” a társadalmi szerepek, de az is lehet, hogy a férj előbb megy nyugdíjba, és a feleség továbbra is kiteljesedik saját munkájában. Ezt pszichológiailag nem könnyű feldolgozni.

Ugyanígy nehéz lehet megélni a külvilág szemében megváltozott státuszt is. Sok kultúrában (akárcsak nálunk) a nem dolgozó ember „csak nyugdíjas”. Ez a presztízsvesztés, ráadásul a hasznosság érzésének elvesztése főleg azokat fenyegeti, akik eddig a hivatásukkal vagy a munkakörükkel, pozíciójukkal azonosították magukat. Komoly önértékelési problémákat okozhat, ha valaki elveszíti azt az identitást, amibe olyan sok energiát és időt fektetett, ami sikeressé, elismertté tette. Egy vezető, aki sikerrel birkózott meg komoly feladatokkal, embereket irányított, magas beosztású kollégákkal tartott kapcsolatot, ezt nem fogja könnyen elengedni, és elfogadni, hogy e szerepe nélkül fog élni.

Az életmódbeli változások mellett, érdemes valahogy felkészülni ezekre a lelki problémákra is.

(Részlet hamarosan kiadásra kerülő, Öregedni tudni kell című könyvemből)