Segít(s), hogy ne legyél demens!

Nem, nem írtam el a címet.

Nem más fog segíteni, hogy ne legyünk demensek. Saját magunkon kell segítenünk. Sokat olvashatunk, hallhatunk erről, de most egy olyan tényezőről akarok írni, amiről talán kevesebbet tudunk.

Demencia (röviden)

Azt hiszem, ez az, amitől egy bizonyos életkor után mindannyian félünk. A fizikai romlás, egy-két krónikus betegség, a szemüveg, némi memóriazavar még elmegy, elfogadható, de a demenciát, ami kiszolgáltatottá tesz minket, szeretnénk elkerülni. Pedig ahogyan nő az elérhető életkor, úgy nő a demencia előfordulása az idősek között, ezért a megelőzés (vagy későbbre tolás) egyre nagyobb hangsúlyt kap az orvosi kutatásokban. Eddig tucatnyi kockázati tényezőt azonosítottak, például:

• magas (60+) életkor, genetikai tényezők, alacsony képzettség,
• magas vérnyomás, diabetes, mozgásszegény életmód, egészségtelen táplálkozás, dohányzás, jelentős alkoholfogyasztás, elhízás,
• társadalmi elszigeteltség, depresszió, szellemi inaktivitás,
• traumás agysérülés, stroke, hallásvesztés.

Látható, hogy ezek között sok olyan tényező van, amit tudunk befolyásolni: minden, ami az életmódunkkal összefügg. Van, amiért mi magunk tudunk tenni, és persze vannak társadalmi méretben alakítható körülmények is. Minél több rizikófaktorunk van, annál nagyobb a demencia esélye időskorban.

De mi az a faktor, ami nem szerepel az eddig tudottak között, de egyre több vizsgálat mutatta ki megelőző kockázatcsökkentő hatását?

Az önkéntes segítségnyújtás

Az elmúlt évtizedekben több kutatás is vizsgálta, hogy milyen hatással van az életminőségünkre, ha önkéntes formában segítséget nyújtunk másoknak.

• Önkéntes: vagyis ellenszolgáltatást nem várva, nem kapva.
• Segítségnyújtás: bármilyen formában, egyénnek, közösségnek, intézményesített formában, vagy informálisan.

A másoknak nyújtott segítség a proszociális viselkedés egy fajtája. Vagyis olyan tevékenység, ahol a segítőnek „költsége” van (ideje, pénze stb.), és a haszon a segítettnél jelentkezik. Négy fajtáját különböztetik meg:

1. Egyén az egyénnek pl. adni egy koldulónak vagy bevásárolni a szomszédnak.
2. Egyén egy csoportnak: pl. adományozni egy jótékonysági, embercsoportokat segítő szervezetnek.
3. Közösség egy egyénnek: pl. civil szervezet, aki egyéneket segít (Amnesty International, TASZ).
4. Közösség közösségnek: pl. szolidaritási sztrájk, egy helyi egyesület, ami szemetet gyűjt a településen.

Az eddigi vizsgálatok – ahogy ez lenni szokott – csak néhány szempontot vettek szemügyre, módszertani nehézségekkel spékelve. Nehézség például, hogy nem tudjuk, mennyi szerepet játszik a hatásban a segítés paraméterei mellett a segítő személyisége, az egészsége, a szociális helyzete.  Vizsgálták az időtartam (alkalmi vagy folyamatos) hatását is, a segítségnyújtás intenzitását (időtartama) is, de a mérések nem követték az alanyokat hosszútávon. Az adatok önbevalláson alapulnak.

Minden hiányosság ellenére, az önkéntes segítséget nyújtók életminősége, egészsége jobbnak bizonyult. Ez az eredmény megkérdőjelezhetetlen: a proszociális viselkedés „kifizetődik”.

Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy van amikor inkább rossz hatása van ennek a helyzetnek: például, amikor hirtelen egészségromlás miatt kell intenzív ápolást nyújtani, vagy valamilyen váratlan éles váltás (pl. munkahely elvesztése) miatt. Ilyenkor a helyzet inkább stresszt okoz, és mint ilyen, egészségromboló. Van egy felső limit is: ha túlzott mértékben segítünk (vagy kénytelenek vagyunk segíteni), gondoskodunk másokról, az inkább kimeríti a tartalékainkat, így az egészségünk látja kárát.

 

Idősek és az önkéntesség

A közelmúltban megvizsgálták, hatással van-e az önkéntesség az idősek egészségére. Ehhez egy több évtizeden át, több mint 30 ezer, ötven feletti alany körében folytatott kutatás (Health and Retirement Study, USA) adatait használták fel. Itt nézték azt is, hogyan befolyásolja a mentális egészséget a segítés időtartama, intenzitása, valamint, hogy a hatás megmarad-e, ha a kilépünk a segítő szerepből.

Az összefüggés egyértelmű volt: már a heti 2-4 óra, éves összesítésben körülbelül száz órányi önkéntesség lassította az agy öregedésének sebességét! Márpedig a demencia elkerülése érdekében pontosan erre kellene törekednünk: karbantartani, dolgoztatni az agyunkat.

A hatás hosszútávon összegződik, minél tovább önkénteskedik valaki, annál lassabban romlanak kognitív képességei. Annál nagyobb lesz a különbség a nem önkénteskedőkhöz képest. Az elért hatás azután is tart, hogy abbahagyta ezt a tevékenységet.

Mi lehet a háttérben? A kutatók feltételezése szerint, ami ilyen jótékony hatással bír:

• a tevékenység célorientáltsága,
• a mentális stimuláció,
• a problémamegoldó képességek rendszeres használata,
• a szociális interakció, kapcsolatok,
• a rugalmas gondolkodás szükségessége,
• az elköteleződés,
• a hasznosság érzése.

Ezek mind olyan magatartásformák, amiket gyakorolnunk kellene időskorban – úgy tűnik, az önkéntes segítés mindezt megadhatja nekünk. Tehát nagyon jó, ha valamilyen szervezett formában önkénteskedünk. Vagy amikor fizikai vagy lelki segítséget nyújtunk egy családtagnak, barátnak, szomszédunknak, az nekünk is segít! Erre márpedig mindenkinek módja van.

Egy gyönyörű példa, ami bejárta a világot: az idős férfi (David Deutchman, „ICU Grandpa”), aki 12 évig járt a kórházba, hogy koraszülötteket tartson az ölében, amikor a szülőknek erre nem volt módjuk.

Sajnos, Magyarországon az idősek életében ritkán van jelen az intézményesített önkénteskedés, pedig rengeteg képességünk, kapacitásunk, tudásunk, tapasztalatunk hasznosulna: a közösség is, és mi magunk is nyernénk.

 

 

Felhasznált források:

https://www.sciencealert.com/helping-others-may-be-an-easy-way-to-keep-your-brain-young-study-finds

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0140673624012960

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0277953625007968?via%3Dihub

https://www.sciencedirect.com/science/chapter/edited-volume/abs/pii/B978012815970500019X