Azok a fránya rossz szokások

Az egészséges életmód nem csak abból áll, hogy jó – vagyis egészségünknek hasznos – szokásokat építünk be a mindennapjainkba, hanem az is hozzátartozik, hogy megszabadulunk azoktól a szokásainktól, amik ártalmasak. Miért olyan nehéz ez? Vajon miért ragaszkodunk rossz szokásainkhoz? Feldmár András szerint: „Azért ismétlünk valamit, mert még ha rettenetes is, de ismerős. Az ismeretlen jó veszélyesebb, mint az ismerős rossz.”

A fejben kezdődik (és ott dől el)

Igen, ha nem is úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Az előző idézet is erről szól: ahogy a szokásainkra gondolunk, meghatározó.

Átvesszük-e a környezetből kapott sugallatokat? Elhisszük-e, hogy morális kérdés, ha rossz életmódbeli szokásokkal rongáljuk az egészségünket? Rossz emberek vagyunk, ha dohányzunk vagy sok időt töltünk a közösségi média lapozgatásával? Vagy mentegetjük-e magunkat azzal, ez szükségszerű, mert a környezet meghatározza, hogy így viselkedjünk? Átfordítva: gyengék vagyunk, ha képtelenek vagyunk változtatni – vagy ellenkezőleg: nem is tehetünk semmiről… Előző esetben a szégyen fog hátráltatni, második esetben tehetetlenség érzésünk fog bénítani.

Pedig a rossz szokás egyszerűen egy automatikus viselkedés, amiben elakadtunk. Márpedig, ha viselkedés, akkor meg lehet változtatni.

Bénító lehet az is, ha csak egyetlen megoldást tudunk elképzelni, és úgy gondoljuk, arra képtelenek vagyunk.

Nem segít, ha hirtelen extrém változást akarunk végrehajtani: „holnaptól egyáltalán nem fogok … (…dohányozni, nassolni, sorozatokat nézni munka helyett, lefekvés után az ágyból tévét nézni stb.). Ha úgy képzeljük, hogy csak a teljes változás (leszokás) oké, akkor az első „bukásnál” feladjuk.

Ha „lendületből” és nem tudatosan tervezve kezdünk neki, amint a lendület elfogy, leállunk. Ilyenek például az újévi fogadalmak, amikből néhány hét alatt elfogy a szufla.

Mondogatunk maguknak (vagy mondogatnak mások nekünk) gyengítő mondatokat:

• erre nem vagyok képes… (erre senki se képes…),
• nem tudom megváltoztatni úgyse… (ezt senkinek sem sikerült megváltoztatni…),
• úgyis el fogok bukni akkor, amikor… (ha…. akkor ott mindenki elbukik …).

Ezekkel csak az a baj, hogy általánosítanak, és ezért nem is lehetnek igazak. Mindenkinek más képességei és körülményei vannak arra, hogyan kontrollálja a viselkedését. Éppen ezért másképpen is kell hozzákezdnie! Nem azért nem sikerül, mert nem vagyunk erősek, kitartóak, hanem mert nem tudjuk, hogyan kell csinálni.

Saját, egyénre szabott stratégia és terv kell.

Stratégia, önismereti út, tervek

Hű, ez bonyolultnak vagy nehéznek tűnhet! Igen. Ugyanakkor izgalmas út vár ránk…

Stratégia alatt azt értem, hogy meghatározzuk az irányt

• milyen szokást szeretnék megváltoztatni (lehetőleg egyszerre egyet),
• mi lesz a cél (milyen emberré szeretnénk válni),
• körülbelül milyen időtávban (hosszútávban!),
• milyen fokozatokban (nem rögtön nullára!),
• milyen utakat fogok kipróbálni, közben hogyan fogom megfigyelni magamat.

 

Az életmód, a szokások megváltoztatása ugyanis egy önismereti út. Ha érdemi változást akarunk, ismernünk kell, miért tesszük azt, amit, mi van a nem tudatos, automatikus cselekvés mögött? Automata üzemmód helyett odafigyelés kell.

Érzelmek vannak. Amiket nem akarunk érezni.

Rágyújtunk, eszünk, vagy éppen iszunk, ha szomorúak, dühösek, fáradtak, stresszesek vagyunk, vagy éppen unatkozunk. Ez az érzelem a jel, ami beindítja a sóvárgás körét. Ez mindenkinél más! A jel hatására cselekszünk – nyúlunk a megfelelő dologért, majd jön a jutalom: megnyugszunk, jól érezzük magunkat, elmúlik az unalmunk. És ezzel szuperül behuzalozzuk az agyunkat, hogy ez az út, ami a jó érzéshez vezet. Azt persze közben nem gondoljuk át, nem tudatosítjuk, hogy hosszútávon ártunk magunknak.

Ha elvetjük azt az elképzelést, hogy csak egyféleképpen lehet elérni a célunkat, több élvezetes próbálgatásban lesz részünk. Ha ilyen kísérletezésként gondolunk az útra, nem fog letörni, ha egyféleképpen nem megy, ha egyszer-egyszer megcsúszunk, ha néha ellenállást érzünk magunkban. Hiszen a sikertelen kísérletek is tanítanak valamit! Megtudjuk magunkról, mi motivál, mi mozdít, és mi az, ami lassít, elveszi a kedvünket. És főleg azt, hogy mi az az érzelem-jel, amire TUDUNK másképpen is reagálni – és mi válik be.

A tervezés már konkrétabb, és szólhat rövidebb időszakra: mikor, mit (nem) fogunk csinálni, hogyan fogjuk magunkat kontrollálni, hogyan mérjük, amit elérünk, mikor korrigálunk, ha szükséges. Tudatosítjuk, hogy szabad újra tervezni! Így sokkal könnyebb elkezdeni.

És persze, a ránk váró út félelmetes – ahogy erre Feldmár András mondása rávilágít. NEM BAJ. Féljünk nyugodtan. Félünk, hogy ha mélyebbre ásunk (miért csinálom?), kiderül valami, amit szégyellünk. Félünk, hogy elbukunk – de ha nem egyedül üdvözítő megoldásban gondolkodunk, ez csak ideiglenes elakadás lesz, amin felül fogunk kerekedni.

Minden apró lépés számít! Ha nem indulunk el, 100%, hogy nem változik semmi. Ha elindulunk, ha nem is 100% változás, de VALAMI biztosan más lesz. Lehet, hogy gyorsan, lehet, hogy lassan, de más lesz. Az életmód coaching pont ezzel foglalkozik: az útközbeni tanulást segíti, hogy ne legyél egyedül. Az, hogy elfogadó, támogató kapcsolatban vagy, oldja a szégyenérzetet, őszinte lehetsz magaddal – és ez nagyon fontos.

A gondolatokat Verdes Tamás (vavo.hu) addiktológus inspirálta, köszönet neki. Ha alkoholhasználati zavarral küzdötök, keressétek fel!